Az idényszerűség napjainkban kissé háttérbe szorult, hiszen sok mindenhez már szinte egész évben hozzá lehet jutni. Azonban, ha pénztárcakímélő megoldásokat keresünk a főzésben, nyersanyag beszerzésben, vagy ha rendelkezünk ház melletti kerttel, kihasználhatjuk a természet éppen érő kincseit. Hogy tényleg kincsekről van szó, azt igyekszünk bemutatni a most következő sorozatban.
Növényi csírák
A nagyobb ősi civilizációk is foglalkoztak már csíráztatással. Feljegyzések szerint a magyarok, a honfoglalás korában a csíráztatott gabona malátájából főztek sört.
A csírákat egész évben felhasználhatjuk étrendünk kiegészítésére, változatossá tételére. Különösen jó vitaminforrás lehet a téli és a kora tavaszi időszakban. Aránylag olcsón hozzájuthatunk vagy akár az otthonunkban is előállíthatjuk ezeket az értékes növényeket. Legismertebb közülük a búzacsíra, de rengeteg féle áll rendelkezésre: szójabab, mungóbab, lencse, borsó, retek, lucerna, hajdina, szezámmag, görögszéna, kömény, brokkoli stb. Fajonként (és öntözővíz függvényében) eltérő beltartalmi értékekkel rendelkeznek. A búzacsíra 100 g-ban 349 kcal-t; 8g zsírt; 25 g fehérjét és 42 g szénhidrátot tartalmaz. Érdekes és hasznos, hogy a növények antimikrobiális hatású anyagokat termelnek, amik az őket elfogyasztók számára is hasznosak. Továbbá antioxidáns hatású anyagokat is nagyobb mennyiségben tartalmaznak, mint a kifejlett növények pl.: flavonoidok. További előny, hogy a magvak és hüvelyesek esetenként magas antinutritív anyag tartalma (felszívódást, emésztést gátló anyagok) a csírázással csökken, így könnyen emészthetővé válnak és csökken a fitát tartalmuk is.
Magtól függően két nap vagy akár két hét is szükséges a csírák előbukkanásához. Általában 7 naposan érdemes a csírákat fogyasztani. Leszedés után csak 1-2 napig tároljuk hűtőben. Mivel a csíráztatás során kedvezünk a korokozó baktériumoknak is ezért várandósoknak, kis gyermekeknek, időseknek nem feltétlen javasolt a fogyasztásuk.
Különböző magokból, különböző ízű csírák nőnek – feldobhatjuk vele a szendvicsünket, salátához használhatjuk őket. Díszíthetünk vele levest, köretet vagy belesüthetjük tésztába (kenyér, lepény, palacsinta). Főzelékként is megállják a helyüket.
Naspolya
Az almatermésű fajok közé sorolható naspolyát közel 3000 évvel ezelőtt már termesztették. Vadon élő változata honos volt a Fekete-tenger környékén. Hazánkban a 15. században került először említésre. Népszerű tagja volt az apátsági gyümölcsösöknek – dekoratív, kistermetű fa vagy bokros jellegű megjelenése matt. Ma már sajnos elvétve találkozunk vele – a nagyáruházak polcain igen ritka. Szezonja októbertől januárig tart.
Termesztési engedélyt 1987-ben kapott a naspolya. Jelenleg hazánkban három, hivatalosan, jegyzett faja van jelen. Májusban gyönyörű, fehér virágai, októberre lapított gömb, félgömb alakú terméseket hoznak. Utóérő fajta, októberben, novemberben - az első fagyok után - szüretelik, ezután kiterítve érik be, puhul meg a húsa. Színe barnás, narancsos barnás. Beltartalmi értékeit tekintve átlagos: 12g szénhidrát/ 100 g; 55 kcal/ 100g. Megtalálható benne többféle B vitamin, C-vitamin és folsav. Jó réz és cink forrás.
A naspolya akkor érett, ha szottyos – kiszippantható a kásás gyümölcshús. De meg is hámozható, félbe vágva kikanalazható. Íze az alma és a datolya közé tehető. Magjai nem fogyaszthatók!
Magas pektin tartalma miatt lekvár, gyümölcssajt, kocsonya, ivólé, bor, pálinka készülhet belőle. Érdekeség, hogy fája adja a hagyományos baszk sétapálca alapját.
Forrás: Új Diéta – 2018/2.-3.; 2018/5