Vanderlich családi nap 2018.

IMG_1884

2018-ban immár negyedik alkalommal május 12-én szerveztük meg a Vanderlich Családi Napot.

Buszunk először Bakonybélben állt meg, ahol a Pannon Csillagda kiváló bemutatóját élvezhették munkatársaink, családtagjaik, köztük a gyerekek. Megtekintettük a veszprémi illetékességű, Príma díjas Bárány László filmjét, mely a Bakonyból a felettünk elterülő csodás csillagzat rejtelmeibe avatott be bennünket. Egyedülálló alkotás, mely panoráma vetítőn belehelyezett bennünket is a tejút rendszer és a többi csillagkép közepébe. Felhő sem volt az égem igy a távcsövön a nap foltjait és kitöréseit is láthattuk. A buszon persze finom pogácsa és Stáhl Sanyi kitűnő pálinka válogatása vidított bennünket.

A Gerence völgyében az Odvaskő szállodához vezetett az utunk, ahol már várt bennünket Dorbi Csi-hu-hu, a bakonyi kisvonat. Induláskor mindenki egy „Vanderlich Egészségcentrum” feliratú és logóval ellátott hátizsákot kapott. A gyerekeken kívül a felnőttek is élvezték az utazást, mely kacskaringós, mély szakadékok és meredek hegyek övezte keskeny úton vitte fel a Vanderlich csapatot és családtagjaikat a Witt kilátóhoz. Innét csodálatos kilátásában gyönyörködhettünk (többek között Kőrishegy, a távolban a Pannonhalmi Apátság is látszott). Futó László, az Odvaskő szálloda és étterem működtetője és kiváló csapata várt bennünket bakonyi betyárlevessel, pogácsával, hideg italokkal. Dorbi Csi-hu-hu innen a Hubertlaki, más néven bakonyi Gyilkos tóhoz vitt bennünket, közben az égiek egy záporral is megajándékoztak, de mire a tóhoz értünk már nem esett. A Magyarországon egyedülálló látványosság lenyűgözte a csapatot. Az odvaskőiek kedvességéből itt is frissítő italok vártak minket. Innen gyalog indultunk el. Közben az égiek dörögtek, de most is kegyesek voltak hozzánk, hiszen csak a gyalogtúra végén kaptunk kevés esőt. Mire visszaértünk Odvaskőre, már a kemencében sült az előre bepácolt csülök, az oldalas, a csirkecomb és a hagymás krumpli. Az ízek és a látvány a „bakonyi betyár”, Somogyi Tamás séfet dicsérte, aki nem először főz a korábbi és jelenlegi csapatomra.

Még a vacsora előtt röviden, némi humorral fűszerezve megemlékeztem a Vanderlich Kft 5 éves születésnapjáról, ennek apropóján a jelenlévő „törzsgárdatagoknak” Szilvás Szilveszterné, Marianna, főnővérnek, Szabó Károlyné pénzügyi vezetőnek, Dr., Halász Katalin, főorvosnőnek, Stáhlné Tausz Katalin szakápolónak és nem utolsósorban tulajdonos és segítő családtagjaimnak jelképes jutalommal igyekeztem megköszönni kiváló munkájukat. A jövőre és a szakmai vezetés utánpótlás nevelésére is gondolva Dr. Havasi Anett, belgyógyász, nefrológus, diabetológus, hypertonológus szakorvost orvosigazgatónak neveztem ki. Élénk, jó hangulatú, pozitív érzelmekkel teli beszélgetés alakult ki még a vacsora előtt, majd utána is. Meglepetésként Havasi Anett egy hatalmas csokitortával lepte meg a csapatot, melyen az 5 év feliratú gyertya égett tűzijátékkal. Ezenkívül még az öt külön gyertya apró lángját a gyerekek hiába fújták el, újra és újra kigyulladtak, szinte szimbolizálva a csapat egységét és hosszútávú terveit. A torta fedőlapján a Vanderlich épületének és a kerítésen látszó, az összes szakmát mutató táblák valósághű képe volt látható.

Természetesen a Családi Napról hiányzó kezdettől velünk dolgozó munkatársak, Dr. Dósa Andrea, Dr. Tompos Ágnes, Dr. Holjencsik Tamás, Dr. Endersz Frigyes és Nagy Ferencné, Ani, szakápoló majd itthon kapják meg a jelképes jutalmat és a hátizsákot.

Az öt év sikere, a hozzánk forduló több ezer ember bizalma a Missziós Nyilatkozatunkban megfogalmazottak további megvalósítására buzdítja a Vanderlich Egészségcentrum munkatársait.

Dr. Vándorfi Győző