Orvosi berkekben néhány éve már ismert, mégis újszerűnek számít az a megfogalmazás, mely szerint a diabétesz olyan több szervet érintő szív-érrendszeri megbetegedés, amely magas vércukorértékekkel jár. Eszerint a diabétesz jelentősége nem csak önmagában a magas vércukorérték, hanem a jelentősen felgyorsult érelmeszesedéshez vezető folyamat, mely idejekorán szívinfarktushoz vezethet.
Megfordítva a problémát, mára számos klinikai adat, tanulmány igazolja, hogy a szív-érrendszeri betegségek legfőbb rizikófaktora a cukorbaj, mely sokszor kezeletlen, sőt felismeretlen marad. Egy nagyobb felmérés szerint az infarktust szenvedett betegek 35-40%-a csökkent cukor toleranciával bír (azaz prédiabéteszes), 25%-uk pedig, addig fel nem ismert diabéteszes. Ezen diabéteszes, infarktusos betegek életkilátásai lényegesen rosszabbak, kórházi halálozásuk kétszeres, a nem diabéteszes kortársaikénál.
A cukorbetegek kardiológiai kezelésének szerényebb eredményei mögött korábban egyrészt az állt, hogy nem került időben felismerésre a diabéteszük vagy arra való hajlamuk, így anyagcsere állapotuk akár évekig rendezetlen volt. Másfelől cukorbetegeknél korábban kevésbé alkalmazták a megfelelő (koszorúér műtétes vagy katéteres) keringés helyreállító technikákat.
Ezen adatok ismeretében két szakmailag meghatározó szervezet, az EASD (Európai Diabétesz Társaság) és az ESC (Európai Kardiológus Társaság) 2007-ben közös ajánlást tett közzé, melyben a diabétesz és a szívérrendszeri betegségek egységes kezelési stratégiáját ismertették. A mindennapi beteggondozási gyakorlat számára legfontosabb mondanivalója az iránymutatásnak, hogy szívbetegségben illetve diabéteszben kölcsönösen, szűrésszerűen érdemes keresni a másik betegség jelenlétét, így szívkoszorúér betegségben a diabéteszt vagy elő állapotait, cukorbetegségben pedig a koszorúér-szűkületet.
Ezért ismert szív-érrendszeri betegség, magas vérnyomás, vérzsír-eltérések, lezajlott angina, infarktus után diabétesz szűrővizsgálat elvégzése szükséges. Ez vércukor terheléses vizsgálatot jelent, ugyanis a terheléses érték normális éhomi vércukor esetén is kimutatja a cukorbetegséget, vagy elő-állapotait. (A cukorterhelés lényege, hogy az éhomi vércukor meghatározást célzó reggeli első vérvétel után 75 gramm cukorból készített oldatot itatunk a beteggel, majd 2 óra múlva ismét vérvétel történik egy második vércukor meghatározásra). Eltérés esetén diabetológus szakorvossal való konzultáció szükséges. Az anyagcsere kisiklás mértékét később a hemoglobin A1C mutatja meg, ez befolyásolja a diabéteszben megválasztott kezelési módot is.
A kóros leletek felszínre kerülésével és időben elkezdett, korszerű kezeléssel a betegek életkilátásai és a minőségi életévek száma jelentősen javul. Tudja meg Ön is veszélyeztetett-e cukorbetegség kialakulására! Végezze el a diabétesz tesztet!