2-es típusú cukorbetegek esetében az inzulinkezelés első lépcsője a tablettás kezelés kiegészítéseként, lefekvés előtt alkalmazott közepes vagy hosszú hatástartamú inzulin. Ez a kezelés általában 6-8 E NPH inzulin adásával kezdődik, majd a beteg az adagot fokozatosan emeli – pl. 2-3 naponta 1-2 E-gel – mindaddig, amíg az éhomi vércukrok nem csökkennek a 4-6 mmol/l közötti tartományba. Az esetek 60-70 százalékában a kezelés első hónapjaiban, éveiben a humán NPH-inzulinok késő esti adása sikeres lehet, azaz biztosítja az egész nap folyamán a kívánatos vércukorszinteket.
Amennyiben azonban a reggeli normális vércukrot eredményező NPH-inzulin adag az éjszaka folyamán hipoglikémiát okoz vagy pedig a nap második felében a vércukor szintje 8-10 mmol/l fölé emelkedik, célszerű hosszú hatástartamú analóg inzulinra váltani.
Napi kétszeri-háromszori humán előkevert inzulin
A napi kétszeri-háromszori humán előkevert inzulinadás esetén gyakran előfordul, hogy az alkalmazott inzulinkeverék mellett a főétkezések után túl magasra emelkedik a vércukor szintje. Ez esetben megoldás lehet az analóg előkevert inzulin adására való átállás. Amennyiben valamelyik főétkezésnél a beteg szokása szerint nagyobb mennyiségű szénhidrátot fogyaszt, a 25:75-ös vagy 30:70-es keverék helyett 50:50-es inzulinkeverék alkalmazása kívánatos.
Az előkevert analóg inzulinok napi háromszori adása célszerű aktív, mozgalmas életet élő 2-es típusú cukorbetegeknél, akik munkájuk mellett nehezen tudják 30 perccel étkezés előtt beadni az inzulininjekciót, és többnyire erre csupán közvetlenül – a nem mindig azonos időpontban megvalósítható – étkezés előtt van lehetőségük.
Gyorshatású étkezési inzulin és NPH-inzulin
A napi háromszori gyorshatású étkezési inzulin és a bázis inzulinként alkalmazott napi egyszeri vagy kétszeri NPH-inzulinkezelés leggyakoribb alternatívája – elsősorban 1-es típusú cukorbetegek esetében – az ultragyors hatású analóg inzulinok és hosszú hatástartamú analóg bázis inzulinok adása.
Mikor válik ez szükségessé?
Elsősorban az alábbi esetekben:- Ultragyors hatású analóg inzulin alkalmazása kívánatos, amikor a betegnek naponta maximum háromszori étkezésre van lehetősége és a kisétkezések beiktatására nincs módja, vagy nem kíván háromnál többször étkezni, továbbá
- ha a beteg – zömmel fiatal vagy középkorú férfiak – napi 250-300 gramm vagy még nagyobb mennyiségű szénhidrát elfogyasztását igényli, az étkezés utáni túlzott vércukor-emelkedés nem védhető ki humán gyorshatású inzulin adásával, vagy ha ezt kellően nagy adagban alkalmazza a beteg, az étkezés után 3 órával hipoglikémia jelentkezhet. A probléma ultragyors hatású inzulin adásával megoldható.
- Ha valaki azonos étkezés esetében (pl. ebédre vagy vacsorára) napról-napra más és más mennyiségű szénhidrátot fogyaszt, pontosan ismerve az esetében érvényes X E inzulin/10 g szénhidrát igényt – mely akár 0,6-2 E között is variálódhat – ultragyors hatású inzulinnal sokkal nagyobb valószínűséggel védheti ki mind az evés utáni túlzott vércukor emelkedést, mind pedig a későbbi hipoglikémiát.
- A bázis inzulinként lefekvés előtt alkalmazott NPH-inzulin – elsősorban az 1-es típusú cukorbetegek túlnyomó hányada esetében, de ritkábban 2-es típusú diabéteszeseknél is – magas hatásmaximuma miatt hipoglikémiát okozhat éjjel, mely a Somogyi-hatás értelmében reggel 15 mmol/l körüli vagy afölötti vércukrokat eredményezhet. Más esetben – a szinte minden cukorbetegnél észlelhető hajnali jelenség miatt – az NPH-inzulin éjjeli hipoglikémia nélkül sem képes kivédeni a reggeli túlzott vércukorszint-emelkedést. Mindkét esetben a megoldás: NPH-inzulin helyett analóg inzulint adagolni, és az adagot pontosan kititrálni, meghatározni.
A fentiek értelmében tehát egyénenként és estenként kell eldöntenie a gondozóorvosnak, a beteggel történt részletes egyeztetés, a felmerülő problémák megbeszélését követően, milyen inzulinadagolási mód és ezen belül humán vagy analóg inzulin alkalmazása lenne a legcélszerűbb. Fentiek ismeretében maga a beteg is választhat az adagolási módok és az inzulinfajták között, esetenként vállalva az érvényes rendelkezések ételmében az esetleges többlet terheket.
