A táplálkozás és az egészség téveszméi - prof. dr. Boldogkői Zsolt cikke

thumbnail
Egyre többet tudunk a természetről, a társadalomról és magáról az emberi gondolkodásról, világunk mégis tele van tudománytalan elképzelésekkel. Az irracionalizmus egyik oka magában az emberi elmében keresendő, amely genetikainak tűnő vonzalmat érez a miszticizmus iránt. A másik probléma pedig az, hogy a tudományos ismeretek egyre bonyolultabbá, ezért egyre kevésbé felfoghatóvá válnak a társadalom nagy többsége számára. A tudományos szakemberek is specializálódnak, csak kevesek rendelkeznek átfogónak nevezhető tudással. Továbbá, a munkájukat a színtiszta ráció alapján végző kutatók elméjét is ellephetik abszurd eszmék, ha nem a konkrét szakterületről van szó. Az emberi agy ugyanis alapvetően nem a racionális gondolkodás eszköze, hanem inkább egyfajta érdekérvényesítő gépezet. Elménk a rációt sokkal inkább használja önigazolásra és különféle egyéb ideológiák gyártására, mint a problémákra adott helyes válaszok kialakítására. Az irracionalizmus különleges területei a táplálkozással és az egészséggel kapcsolatos kérdések. Hatástalan étrend-kiegészítők, „gyógyhatású” készítmények, méregtelenítő és fogyasztó technikák, táplálkozási filozófiák bizarr egyvelege kavarog a társadalmi tudat kellős közepén.

Miért fontos az alsó végtagi érszűkület szűrése?

Az érszűkület az érelmeszesedés következménye. Az érelmeszesedés az egész érrendszert érinti, de súlyossága, a szűkület mértéke különböző lehet. Az alsó végtagok érszűkülete ugyanaz a betegség – ugyanaz az érelmeszesedés – mint a koszorúerek, vagy az agyi, a vese erek hasonló betegsége. A klinikai megjelenéstől függően természetesen a tünetek némileg különbözőek. A koszorúerek betegsége előbb terheléskor majd nyugalomban jelentkező mellkasi fájdalmat okoz (angina pectorisnak), legsúlyosabb ...

Az oltásellenesség hazugságai

Az emberiség átlagéletkora az utóbbi száz évben jelentős mértékben emelkedett. Nem genetikailag lettünk életképesebbek, hanem a körülményeink javultak. Ma már nagyon jó eséllyel éljük túl a gyermekkort, és nem pusztulunk bele tömeges járványokba sem. Csatornázunk, tisztítjuk az ivóvizünket, és nem utolsósorban vakcinázással védekezünk a halálos kórokozók ellen. A védőoltások kifejlesztése az orvostudomány legnagyobb hatású vívmánya. Manapság mégis sokan ódzkodnak tőle, különféle ideológiákat gyártva. Az egyéni döntés felelőssége azonban nagy, hiszen a fertőzések esetében nem mondható, hogy az egészségem az én magánügyem. A kórokozók ugyanis pusztán terjesztő közegként használnak bennünket, ezért a nem kellő alapossággal meghozott döntésünknek mások is megihatják a levét. Még súlyosabb a morális felelősségünk, amikor a gyermekeink ügyében döntünk.

Mit kell tudni az influenzáról?

Az őszi-téli időszakban gyakoriak a légúti megbetegedések zárt közösségekben, körülírt területeken, és országos viszonylatban is, a lakosság körében szétszórtan, vagy halmozott, esetleg kifejezetten járványos formában. E betegségeket egyes baktériumokon kívül 5 víruscsalád mintegy 175 tagja képes kiváltani. Ezeket gyakran influenzának nevezik, azon téves elgondolás alapján, hogy ez egy gyűjtőnév a hűléses, lázas, hurutos tünetekkel járó betegségek jelölésére. Pedig a valódi influenza az ...

Az idegbántalom

Csodálatos az utóbbi évtizedek informatikai fejlődése, az eszközökhöz felhasznált csatlakozások, kábelek sokfélesége, információ-továbbító képessége. Mondhatjuk azt is Háry Jánossal szólva, hogy „ mindez még mind semmi” idegrendszerünk eszköztárához képest. Idegrendszerünk központja kábelek útján éri el testünk legeldugottabb és legtávolabbi pontjait. A kábelek az idegek, melyek behálózzák testünket. Valóban hasonlítanak – miután a technika innen vette eszközeinek felépítését- a kábelekre, ...

Mikor és miért fontos a csecsemők ultrahang vizsgálata?

Ma Magyarországon a csecsemők szervezett komplex ultrahang szűrővizsgálata nem megoldott. Sokszor a hosszabb várakozási idő miatt a vizsgálatok késve történnek, nehezebben értékelhetők. Feltétlenül ajánlott, ha a családban előfordult csípőficam, daganatos betegség, vesebetegség, fejlődési rendellenesség, a baba császármetszéssel született, farfekvésű volt, ha a baba fejlődése elmarad, valamint “bukós” babák esetén. A komplex csecsemő ultrahangszűrés magába foglalja az agykoponya, a hasi ...

A merevedési zavar - férfi ambulancia

Tudta Ön, hogy a merevedési zavar (erektilis diszfunkció, a továbbiakban: ED) fel nem ismert szívérrendszeri betegség első tünete is lehet? A magyarázat abban rejlik, hogy a merevedési zavarnak és az érbetegségeknek számos közös kockázati tényezője van (pl. a dohányzás, magas vérnyomás, cukorbetegség, vérzsír rendellenességek, túlzott alkoholfogyasztás). A kapcsolódási pont az érfal betegsége, az érelmeszesedés. Egyes adatok szerint 1995-ben 152 millió férfi szenvedett merevedési zavarban. ...

Derékfájás

Bálint Géza professzor (ORFI) 1997-ben összefoglalt tanulmánya szerint sokszor pontosan nem állapítható meg, hogy a derékfájás pontosan melyik struktúrából indul ki akkor sem, ha a képalkotó vizsgálat (CT, MR) porckorongbántalmat, porckorongsérvet, spondylosist (közkeletű szóhasználattal „gerinc meszesedést”) mutat ki. Az angolszász irodalom megkülönböztet specifikus és nem-specifikus derékfájdalmat. Utóbbi csoportba tartozik a derékfájások 90 %-a, ebben a csoportban ugyanolyan arányban ...

Krónikus fájdalom-szindróma

A krónikus – több mint 3 hónapja fennálló - fájdalom minőségileg más, mint a heveny- sérüléshez, betegséghez társuló fájdalom. Krónikus fájdalom-szindrómában a fájdalom-érzékelő rendszer megváltozott működésével állunk szemben, annak túlérzékenyítődése megy végbe. Krónikus fájdalom–szindrómával állunk szemben, ha: A krónikus fájdalom szindróma felismerése azért nagyon fontos, mert a beteg sikertelen orvosi beavatkozások sorát szenvedi el, a betegszerep rögzül, a beteg elszigetelődik ...