A DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokságot a dalmáciai Zadarban rendezték 2013. augusztus 26. és 31. között. Az Európa-szerte egyre népszerűbb kezdeményezés fő célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegségben érintettek rohamosan növekvő körére, népszerűsítse a sportot és az egészséges életmódot, illetve segítse a fiatal diabéteszesek beilleszkedését a cukorbeteg közösségekbe.
A magyar cukorbeteg labdarúgó-válogatott megszervezését a Diabetes újság vállalta, mely azzal a céllal jött létre 25 éve, hogy segítse a hazánkban élő cukorbeteg közösség épülését. "Amikor fél évvel ezelőtt megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy egy magyar csapat is képviseltesse magát ebben a példaértékű nemzetközi kezdeményezésben, remélni sem mertük, hogy ilyen szép eredményt érhetünk el" – mondta Dr. Vándorfi Győző főorvos, a Diabetes betegtájékoztató lap alapítója.
A magyar csapat a júniusi válogatót követően kezdte meg a több hetes, komoly felkészülést. A 12 tagú mezőnyben olyan futballnemzetek is képviseltették magukat, mint Olaszország, Portugália, illetve a házigazda Horvátország. A magyar csapat edzője a cukorbetegségben szintén érintett Hevesi Tamás volt, aki rendszeres edzésekkel készítette fel a csapatot a Dalmáciában rendezett bajnokságra. A magyar válogatott keretét Brondics Péter, Czernai Gábor, Földvári Dániel, Kása Imre, Kurucz Gábor, Nagy János (kapus), Sándor Balázs, Tillinger Boldizsár, valamint Tordai Vince alkotta.
A válogatottat a kezdetektől támogatta a Sanofi, valamint a Dcont TREND vércukormérő készüléket gyártó 77 Elektronika Kft. "100 százalékban magyar vállalkozásként több mint 25 éve igyekszünk támogatni minden olyan hazai aktivitást, ami a cukorbetegekkel, vagy magával a cukorbetegséggel kapcsolatos és közösségteremtő erejű. Reméljük, hogy a csapat rendkívüli sikerének köszönhetően a DiaEuro-mozgalomból Magyarországon is hagyomány lesz"- mondta el Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója.
A válogatott az első meccsen legyőzte az olasz csapatot és a lengyelektől elszenvedett vereség ellenére a legjobb nyolc között 6:1-es győzelmet aratott a szerb csapat ellen. Az elődöntőben nagy meglepetésre felülkerekedett a horvát válogatotton a büntetőpárbajban, ezzel a rivális szurkolótáborok tiszteletét is kivívta. A döntőben a kiváló portugál csapatot szoros küzdelemben legyőzve szerezte meg az aranyérmet, elhozta a DiaEuro vándorserlegét, illetve a torna legjobbjának is magyar játékost, Czernai Gábort választották
A csapat orvosa, Dr Havasi Anett, a Vanderlich Egészségcentrum belgyógyásza volt.
A csapat sikerének köszönhetően jövőre Magyarország rendezheti meg a DiaEuro Nemzetközi Diabétesz Labdarúgó-bajnokságot. A válogatott felkészüléséhez, eredményes szerepléséhez a Magyar Diabetes Társaság és az aktív életmód programokat kiemelten támogató Coca-Cola is hozzájárult.
A hazai válogatott tagjairól, illetve a bajnokságról további információk és fotók a facebook.com/diabetes.hu és a facebook.com/TartsdaSzintet oldalakon találhatók.