Családi Nap - 2015

Az új „családom”

Amikor kedves asszonykám meginvitált a céges kirándulásra, első gondolatom azonnal a páncélruha beszerzése volt. Hogy miért is? Talán mert egy busznyi orvos, meg szakasszisztens közé kellett beintegrálódnom. Nehogy már a végén egy hiányzó vesével, vagy megműtött orrsövénnyel térjek haza! Még a bukósisakot is otthon hagytam, amit a feleségem ellen vettem még anno megismerkedésük korai szakaszában, az agy-turkászás ellen. Ő ugyanis szpic… szpihi… szihipoló… Na, mindjárt összeszedem magam! Szóval ő pszichológus. Ráadásul klinikai. Egyébként jó magam is klinikai vagyok, csak én eset.

Tehát azon a bizonyos szombat reggelen, kellemesen szakadó esőben meg is közelítettük a sokkerekű kirándulóeszközt. Az idő tehát megfelelő volt. Ja! Mármint a békáknak és a halaknak. Szerencsére a busz fedett, így enyhítette a kétségbeesés kezdeti tüneteit.

Az útvonal: Zirc – Dudar – Bakonynána –Tés – Jásd – Csetény – Zirc – Veszprém.

Első állomásunk a zirci apátság volt, amit én még hajdani ifjúságom egyik általános iskolai osztálykirándulásán láttam utoljára, így kíváncsian vártam, hogy mi is fogad majd. Láttuk a hatalmas könyvgyűjteményt és magát az apátságot is. Egy ciszterna, akarom mondani, cisztercita szerzetes mesélt sok mindent a hely fontosabb tudnivalóiról. Külső megjelenését illetőleg sok női útitársunk erősen fájlalta, hogy papi mivoltában megfelelő távolságtartásra kényszerültek.

Aztán következett Tés, szélmalmok és a kovácsműhely megtekintése. Don Quijote hozzánk képest kismiska volt, amikor vehemensen megrohantuk az első malmot. Megkaptuk a kulcsát is, amelynek segítségével egyik útitársunk kisfia nyitotta ki az ajtaját. A toronyablakból szép kilátás nyílt a környező tájra.

Hamarosan aztán tovább indultunk Jásd felé, ahol már vártak minket egy kocsmában. Persze nem duhajkodni és kisfröccsözni, hanem cigánypecsenyés ebédre. Itt már mindenki oldódott, akár vasdarab a kénsavban. Az asztaltársaságok ismerkedtek, többek közt én is. Amikor pedig mindenki jóllakott, sorban bemutatkoztunk egymásnak és elárultunk pár személyes dolgot is. Ekkor már nyilvánvalóvá vált számomra, mennyire igaza volt a feleségemnek, amikor lebeszélt a már korábban említett páncél magamra öltéséről, mert itt bizony kedves és vicces emberekkel voltam körülvéve, akiknek eszük ágában sem volt praktizálni, ezen a szép napon. Hallelúja!

Immáron teli hassal vehettük a következő akadályt, a százötven éves poósi vízimalmot, ugyancsak Jásdon. Én speciel akkor láttam életemben először ilyet, így nagyon érdekesnek találtam a masinériát.

Miután kivízimalmoztuk magunkat, ismét buszra szálltunk, aztán a férfitársaság legnagyobb örömére, megcéloztuk a nap utolsó állomását, a csetényi pálinkafőzdét. Igen, minden kedves olvasónak kezdhet csorogni a nyála, mert a programban bizony kóstolás is benne foglaltatott. Mivel szerény személyem antialkoholista, ezért csak a partvonalról drukkoltam a többieknek, hogy sikerüljön felismerniük, mikor milyen házipáleszt kóstolnak. Egyébként a családi vállalkozás keretein belül, hagyományos lepárlással, fatüzeléssel készül ez a bizonyos, Magyarországon annyira népszerű ital.

Majdnem este nyolc óra volt, amikor visszaértünk Veszprémbe, a kiindulási pontra. Sok élménnyel lettem gazdagabb és már büszkén mondhattam: Már én is a Vanderlich-családba tartozom.

Pergel Zsolt