az_ev_maganrendeloje_dijatado_2015

Az Év magánrendelője 2015 - szakmai zsűri díj

Kiemelkedő veszprémi siker az Év magánrendelője 2015 szavazáson. A zsűri szakmai díját a csoportpraxis kategóriában a Vanderlich Egészségcentrum nyerte.

Az Év Magánrendelője szavazást tavaly írta ki először a www.házipatika.com országos egészségügyi portál. A szavazáson három kategóriában lehet indulni:

  • Egyéni praxis
  • Csoportpraxis
  • Egy napos sebészeti és/vagy fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézetek

A díjak:

  • Közönségdíj (a legtöbb szavazatot kapók között az értékelés átlagpontszáma alapján az első)
  • Szakmai díj (a szakmai zsűri ítéli oda az intézményben dolgozók képzettsége, tudományos munkája, országos ismertsége, a kommunikáció, a honlap, a facebook oldal minősége alapján)
  • Abszolút díj (a közönségszavazás és a szakmai zsűri pontszáma alapján az összes kategóriát figyelembe véve a legtöbb pontszámot elért induló (ez már kategóriák nélkül és csak egy kapja)

2014-ben is indultunk ezen a szavazáson, akkor a Vanderlich Egészségcentrum szoros versenyben a közönségszavazáson a 8. helyezést érte el, közel 50 helyezettből a csoportpraxis kategóriában. Az első helyen végzett budapesti magánklinika mindössze 0,05 ponttal kapott többet, mint a Vanderlich Egészségcentrum. Intézményünk a vidéki városok közül 3. lett, Szentes és Debrecen előzött meg bennünket. Dunántúliként pedig 1. helyezettek voltunk a rangsorban, melyre veszprémiként külön büszkék vagyunk.

Idén összesen 457 praxis indult, a közönség szavazatok száma is kétszereződött, 7058-an szavaztak.

A szavazás zárásakor több mint 400 szavazatot regisztrált a Vanderlich Egészségcentrum, az értékelésben az ötös skálán, 4,64 átlagpontszámot kaptunk. Ezzel másodikak voltunk kategóriánkban és a legtöbb szöveges kommentárt mi kaptuk.

A csoportpraxis kategóriában a zsűri szakmai díját a Vanderlich Egészségcentrum nyerte.

2015. június 11-én Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében ünnepélyes keretek között rendezték meg a díjkiosztót, ahol Dr. Vándorfi Győző, ügyvezető főorvos és Szilvás Szilveszterné, intézményvezető asszisztens vehette át a díjat.

Az állami egészségügy alulfinanszírozottsága és az orvoshiány következtében egyre inkább a magánszféra kínál megoldást azokra a helyzetekre, amelyekre a közegészségügy nem képes. A HáziPatika.com friss felméréséből kiderült, hogy az elmúlt egy évben orvoshoz forduló magyarok csaknem fele járt valamilyen magánrendelésen. A legnagyobb online egészségügyi magazin által idén második alkalommal szervezett Év magánrendelője szavazás célja az volt, hogy segítsen eligazodni a magánegészségügyi intézmények között, releváns információt nyújtva a betegeknek a választáshoz.

„Az egészségügyi magánpraxisok részaránya és szolgáltatási spektruma átalakul: ma már nemcsak a klasszikusnak számító magánrendelői – nőgyógyászati, fogászati – szolgáltatások népszerűek, hanem szinte minden területen elérhető minőségi privát egészségügyi szolgáltatás, a diabetológiától az endokrinológiáig” – mondta el a díjátadón Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, a zsűri tagja.

Állami és/vagy magán?

Bár az állami és magánegészségügyet sokszor szembeállítják egymással, számos területen nagyon hasznos együttműködések jöhetnek létre a két szféra között.

„Az egészségügyi magánvállalkozás célja az üzleti haszon, az állami egészségügy célja a társadalmi haszon megtermelése. Mindkét modell szolgálhatja a betegek javát és számos pozitív példa igazolja, hogy tiszta keretek között együtt is jól, kölcsönös hasznot teremtve működhetnek” - nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója, a zsűri tagja.

Az Év magánrendelője

Az „Év magánrendelője” közönségdíjakat és a szakmai díjakat egyéni, csoportos és egynapos fekvőbeteg-ellátás kategóriákban osztották ki. Fődíjjal ismerték el a közönségszavazás és a zsűri értékelése alapján abszolút győztes teljesítményét, valamint különdíjat vehetett át a legtöbb közönségszavazatot kapott pályázó.

„A kezdeményezéssel az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a minőség fontosságára és jelenlétére a hazai magánegészségügyi szektorban - mondta el Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a zsűri elnöke.Annak érdekében, hogy tovább segítsük a betegek tájékozódását, létrehoztuk az ország első orvoskereső szolgáltatását (www.hazipatika.com/orvoskereso). Azadatbázisban már több mint 5000 orvos szolgáltatásaira és 200 szakterületre lehet keresni és időpontot foglalni” – tette hozzá a főszerkesztő.

A díjakat ünnepélyes keretek között, 2015. június 11-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében.

Az Év Magánrendelője 2015 pályázat díjazottjai:

Az összesített verseny győztese, az „Év Magánrendelője 2015” cím birtokosa:
Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum, Budapest

Különdíjban részesült, a legtöbb közönségszavazatot kapta:
Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum, Budapest

Szakmai elismerésben részesült a zsűri szempontjai alapján:
Egyéni praxisok: VP-Med Egészségcentrum és Oktatási Központ, Budapest
Csoportpraxisok: Vanderlich Egészségcentrum, Veszprém
Egyéni praxisok: Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Virányos Klinika, Budapest

Közönségdíjban részesült:
Egyéni Praxisok: Kristály Dental Esztétikai Fogászat, Keszthely
Csoportpraxisok: MindentMent Fogászati Rendelő, Budapest
Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények:Medicenter Szakorvosi Intézet, Szeged

Az eredményekből látszik, hogy az abszolút győztes, a különdíjas és a mi kategóriánkban a közönségdíjas is a Vanderlich Egészségcentrumnál nagyobb, budapesti magánklinika.

Részletes eredmények:

www.hazipatika.com/ev-maganrendeloje-2015

A szakmai díjak odaítéléséről öttagú szakmai zsűri döntött:

prof_kalo_zoltan
Prof. Kaló Zoltán
Az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője
dr_papp_zoltan
Dr. Papp Zoltán
Szülész-nőgyógyász szakorvos, klinikai genetikus, egészségügyi menedzser
gyorfi_pal
Győrfi Pál
Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója
zoldi_peter
Zöldi Péter
Közgazdász, egészségügyi menedzser, a weborvos.hu ügyvezető igazgatója, az Orvosok Lapja lapmenedzsere
kulcsar_hajnal
Kulcsár Hajnal
A HáziPatika.com főszerkesztője, a Central Digitális Média Kft. munkatársa

Veszprém, 2015. június 12.