infektologia

Infektológia

Az infektológia a fertőző betegségekkel foglalkozó orvosi szakterület. A belgyógyászaton belül nőtt önálló szakmává. Neve az infekció (infectio) latin szóból ered. Az "inficere", "infectum" latin szavak jelentése "beken, beszennyez, megfertőz". Az infekció fertőzést jelent. Az infektológia területéhez tartozik a fertőző betegségeket okozó mikroorganizmusok ismerete, a betegségek kialakulásának, diagnosztizálásának, gyógyításának és megelőzésének tudománya.

Alkalmazza a mikrobiológia tudományának (ezen belül bakteriológia, virológia, mikológia, parazitológia) eredményeit, a kórokozók megtalálásában. A fertőzések gyulladásokat okoznak a szervezetben, melyben a védekező (immun) rendszerünknek jelentős szerepe van. Az infektológusnak így nem csak a kórokozókkal, azok kimutatásának és elpusztításának (pl. antibiotikumok) lehetőségeivel, hanem az immunológiai folyamatokkal is tisztában kell lennie.

A fertőzések, gyulladások az egész szervezetet érintik, súlyos esetben un. vérmérgezés alakulhat ki. A védőoltásoknak köszönhetően az elmúlt évtizedek során a fertőző betegségek megelőzésében igen jelentős változás történt, néhány, nagy járvánnyal járó fertőző betegség gyakorlatilag megszűnt, ugyanakkor ezzel párhuzamosan korábban nem ismert fertőző betegségek jelentek meg. Ezért fontosak ma is a védőoltások.

Mikor forduljunk infektológushoz?

  • Ha hetek óta ismeretlen eredetű lázas állapot áll fenn, és a szokványos vizsgálatokkal (fizikális, labor, mellkasröntgen) nem sikerült a lázas betegség okát kideríteni, tanácsos infektológushoz fordulnia
  • Ugyanez a teendő, ha lázas állapot mellett kiütések jelentkeznek
  • Hasmenéssel járó betegségek
  • A tüneteket trópusi utazás előzte meg vagy más, járványos területen tartózkodott.
  • Bőr- és lágyszöveti fertőzések, gyulladások
  • Nem gyógyuló lábszárfekély
  • Cukorbetegek alsó végtagján kialakuló fekélyek, gyulladások
  • Sebészeti és egyéb beavatkozások következtében fellépő, sokszor gennyes sebeket okozó komplikációk
  • Artériás és/vagy vénás keringési zavarokkal összefüggő, nem gyógyuló sebek
  • Osteomyelitis (csontvelőgyulladás)
  • Lyme betegség
  • Kullancs csípések alapján felmerülő kérdések
  • Vírusos májgyulladások
  • Nemi betegségek
  • Helicobacter fertőzések talaján kialakuló gyomor-nyombélfekély

Hogyan történik az infektológiai kivizsgálás ?

A részletes kórelőzmény felvétele után, fizikális vizsgálat és laboratóriumi vizsgálatok történnek. Ezt követően ellenanyag (szerológiai) vizsgálatokkal, bakteriológiai tenyésztéssel lehet igazolni az egyes fertőző betegségek fennállását.

Milyen kezelési lehetőségek vannak ?

A fertőző betegségek kezelése az utóbbi évtizedekben jelentősen fejlődött. A betegségek nagy részében oki kezelésről beszélhetünk, mely a kórokozók elpusztítását jelenti. Mind a bakteriális, mind a vírusos, valamint egyéb kórokozók (protozoonok, bélférgek) ellen rendelkezünk megfelelő gyógyszeres kezelési lehetőségekkel. Ma már az egyes kórokozókat célzottan lehet kezelni, ezért fontos az infektológiai vizsgálat és diagnózis, mert a terápia megválasztása komoly és speciális szakértelmet igényel.

Hogyan előzhetők meg a fertőző betegségek ?

A kezelés mellett rendkívül fontos szerepe van a megelőzésnek, az oltással megelőzhető megbetegedések száma folyamatosan bővül. A múlt századokban ezrével szedte áldozatait a pestis, a kolera, himlő, diftéria, tbc, járványos gyermekbénulás, stb., jó néhány még ma is előfordul, zömük pedig szinte teljesen visszaszorult, köszönhetően a megelőző higiénés intézkedéseknek, és a védőoltásoknak. Manapság a védőoltásokkal kapcsolatban sokan úgy gondolják, hogy feleslegesek, hiszen a saját immunrendszernek kell legyőznie a betegséget. Ha tömegek nem oltatják be magukat, ismét fellángolhatnak ezek a betegségek. Ugyanilyen veszélyei vannak a túlzott, szakmailag nem megfelelő antibiotikum használatnak. Már ma is számolnunk kell olyan baktérium törzsekkel, melyek alkalmazkodtak a szokványos antibiotikumokhoz, súlyos betegségeket okozva és csak a legújabb, igen drága, csak kórházban hozzáférhető, sokszor komoly mellékhatásokkal bíró újabb szerek szükségesek az elpusztításukhoz.

Ma ismét felértékelődnek olyan személyi higiénés szokások, mint a rendszeres és alapos kézmosás, a száj és fogápolás, a lábak rendszeres vizsgálata, a körmök helyes ápolása, a megfelelő cipő, zokni, harisnya használata, bőr rendszeres ápolása, a nemi szervek, hajlatok tisztántartása és még sorolhatnám. Fontos, hogy ezekre gyermekeinket, unokáinkat is megtanítsuk.

Fertőző, gyulladásosnak gondolt panaszaival és tüneteivel minél előbb forduljon a Vanderlich Egészségcentrum infektológusához! Ha mégsem igazolódik a fertőzéses eredet a további vizsgálatokban, kezelésekben Egészségcentrumunk kiváló munkatársai segítségére lesznek.

Orvosunk:

belgyógyász, infektológus szakorvos

Árak:

Első szakorvosi vizsgálat:
14.000 Ft
részletes kórelőzmény felvétele, fizikális vizsgálat, panaszok célzott vizsgálata, EKG vizsgálat, kiegészítő vizsgálatok indikálása, a szükséges terápiás beavatkozások és kezelések elindítása, tanácsadás.
Szakorvosi kontroll vizsgálat (féléven belül):
10.000 Ft
leletek értékelése, a kezelés eredményességének vizsgálata, szükséges terápiás beavatkozások elvégzése, konzultáció, tanácsadás.
Szakorvosi kontroll vizsgálat után egy éven belül minden további szakorvosi kontroll vizsgálat:
8.000 Ft
Receptírás:
2.000 Ft
* Áraink tájékoztató jellegűek, a végső ár a szakorvosi konzultáció után, a még szükségessé váló és Ön által elfogadott vizsgálatok ismeretében konkretizálódik. A vizsgálatokhoz felhasznált gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költségeit a fenti árak nem tartalmazzák, kivéve, ha azok megjelölésre kerültek.