Vanderlich családi nap 2022.

Az Egészségcentrum 9. évének fennállása nyarán, ismét megszervezésre került az oly régen várt Családi Napunk. Sajnos a Pandémia ideje alatt, nem tudtunk ilyen szép számmal összejönni kollégákkal, családtagokkal, kedves ismerősökkel, mint most, ezen a szép júniusi szombaton.

Szombaton reggel 9 óra 35 perckor indult Veszprémből vonatunk, nekivágva rendíthetetlenül a Bakony meredek lankáinak. Utazásunkat színessé tette a táj változatossága, a gyönyörű völgyek és hegyi alagutak, melyeken keresztül haladtunk úticélunk felé, Vinye irányába. Az út nagyon kellemesen telt, mivel kedves Kollégáink vendégváró pogácsával és egy kis finom pálinkával kínáltak minket utunk során.

Az 1 órás út után, megérkeztünk a Bakony szívébe, Vinye állomáshoz, a Cuha-völgybe.

Még az időjárás is kegyes volt hozzánk, kellemes, napos időt kaptunk erre a napra, pedig kirándulásunkat megelőző napokban nagyon nagy mennyiségű csapadék hullott le a Bakonyban. Kisebb akadályokba így is ütköztünk túránk során, azonban csapatunk vidáman lendült át a nehézségeken.

10 óra 30 perc körül megérkeztünk majdani célállomásunkhoz, megtekintettük a Kőpince Fogadót, ahol később finom ebéddel és desszerttel várt minket vissza a vendéglátóhely személyzete.

A hatalmas, öreg akácos-tölgyes erdőben nekivágtunk túránknak a Cuha-patak mentén, azonban sajnos a magas vízállás miatt, a tervezett gyalogtúránk egy részét tudtuk csak megtenni. A patakon, ami a sok csapadék miatt, kisebb folyóvá duzzadt, csak a legbátrabbak kísérelték meg az átkelést és szerencsésen, nem utolsó sorban, szárazon végre is hajtották azt.

A vizes kaland után, utunkat a közeli Erdész ház felé vettük. A déli órákban, igen kellemes volt a tölgyerdő óriásai között eltöltött árnyékos túránk, ahol megcsodálhattuk a természet apró szépségeit, mint a páfrányokat, gombákat.

Az erdei úton való tájékozódásunkat nemcsak a fák törzsére festett turista jelzések, hanem a modern technika vívmányai is segítették, hiába, már az erdőbe sem mehetünk okostelefon nélkül. 😊

13 óra 30-kor visszaérkeztünk a fogadóhoz, ahol csillapíthattuk éhségünket és szomjunkat. Majd, a finom ebéd elfogyasztása után új Kollégáink pár mondatban bemutatkoztak csapatunknak, dr. Szőke Anett, dr. Tóth Péter és Fodorné Borbély Csilla.

Kis szieszta és kellemes beszélgetés után, utunkat a vinyei vasútállomás felé vettük és a késő délutáni vonattal visszaindultunk Veszprémbe. A kanyargós, szerpentines vágányokon, jó hangulatban, baráti eszmecserékkel telt a visszautunk.

Szép emlékekkel, új barátságokkal és a pandémia utáni első igazán nagy „újra találkozással” gazdagodhattunk ezen a kellemes nyári napon. Remélem, jövőre újra megismételhetjük majd ezt a kalandos családi napot, még több kollégával, baráttal és ismerőssel.

Losóné D. Fekete Barbara