Most érik – terítéken az idény zöldségek és gyümölcsök III.

thumbnail

Az idényszerűség napjainkban kissé háttérbe szorult, hiszen sok mindenhez már szinte egész évben hozzá lehet jutni. Azonban, ha pénztárcakímélő megoldásokat keresünk a főzésben, nyersanyag beszerzésben, vagy ha rendelkezünk ház melletti kerttel, kihasználhatjuk a természet éppen érő kincseit. Hogy tényleg kincsekről van szó, azt igyekszünk bemutatni a most következő sorozatban.

Cékla

cekla

A cékla a disznóparéjfélék családjába tartozik, rokona a cukorrépának, takarmányrépának. A Földközi-tenger környékén őshonos, Magyarországon a 17. században vált ismertté. A lila szín mellett sárga, fehér és csíkozott változata ismert. Alakja lehet gömbölyű és hengeres. Gyökerében a háncs és fa részek váltakoznak; a vörös színanyag a háncsrészben dominál. Sokan nem szeretik földes íze miatt, érdekesség azonban, hogy ezt az ízt egy geozmin nevű vegyület okozza, ami nem a céklában található, hanem a talajban lévő gombák spórájából származik. Ez a gomba a céklagyökéren él, gyakran még a kitermelés után is képes szaporodni. Ezért nem árt odafigyelni a tárolására – legideálisabb letisztogatni, nagyon odafigyelve, hogy ne sérüljön, és 3-4 fokos hőmérsékleten, nem nejlonban tárolni. A geozmin mennyiségére tehát a talaj fajtája, a cékla fajtája és a feldolgozás módja is hatással van. A fentiek miatt tanácsos főzés és sütés után hámozni. A cékla nitrát felhalmozó növény – 500-4800 mg/kg-ot is tartalmazhat, ezért a csecsemőknél a napi adag ne haladja meg a 100 g-ot. Hazánkban gyakori az élelmiszeripari felhasználása színezékként – E 162-es számmal jelölik a céklavöröset. Szinanyagai a betacianinok, betaxantinok. Érdekes jelenség, hogy fogyasztásának hatására a vizelet és a széklet elszíneződhet (a jelenség neve beeturia), ez nem kóros – megjelenését a vizeletben más anyagok jelenléte is befolyásolja. A céklának vérnyomás csökkentő, daganat megelőző hatást tulajdonítanak. Vegyülete a betain segíti a máj méregtelenítő funkcióját, javítja a vesefunkciót. Ezen kívül kiemelendő a folsav és C-vitamin tartalma, valamint magnézium, kálium és mangán tartalma. Több ásványi anyagot tartalmaz a levele, mint maga a gyökér. Fontos tudni, hogy oxálsav tartalma is magas (180 mg/100g) tehát egyes betegségekben vigyázni kell a fogyasztásával.

Hazánkban főként savanyúságként, ivóléként kerül fogyasztásra. De kiváló lehet sütemények alapanyagának, chipsnek, burgonyapürébe, majonézes salátákhoz stb. Az ausztrálok hamburgerbe teszik és Indiában is kedvelt, levelét salátának főzeléknek használhatjuk. Bőr vagy fa festésre is alkalmas.

A cékla 100 grammja 31 kcal-t és 5,9 g szénhidrátot tartalmaz.

Cékla egyszerűen köretként

Hozzávalók 2 személyre:
  • 50 dkg cékla
  • só, bors, rozmaring
  • egy nagy gerezd fokhagyma
Elkészítés:
A céklát jól megmossuk, megpucoljuk és hasábokra vágjuk. Egy tálba tesszük, fűszerezzük, a fokhagymát is rányomjuk, kevés olajjal jól összekeverjük és egy sütőpapírral bélelt tepsibe halmozzuk. Kb. 200 fokon ropogósra sütjük.
Adagonként:

Energia: 100 kcal

Szénhidrát: 13,5 gramm

Dió

dio

Hazánkban a héjas termésű gyümölcsök közül a legelterjedtebb, legkedveltebb. A közönséges dió mellett itthon is előfordul az észak-amerikai származású feketedió, mely ipari fa és növénynemesítő faj. A diót négy fajtacsoportra tudjuk osztani – dél-franciaországi, kaliforniai, közép-ázsiai, kárpáti fajták. A hazai nemesítésű fajok nagy terméshozamúak és Európában a legkorábban termőek. Az érett termésű dió kopácsa felreped és alatta helyezkedik el a csonthéjas termésfal, a dióbél pedig a mag. A népi gyógyászat számos hatást tulajdonít a levélből készült főzetnek, azonban ma már nem szerepel a Magyar Gyógyszerkönyvben. A termésfal és a levél által kibocsájtott juglon nevű vegyület erősen színező és allelopátiás hatású, azaz gátolja más növények növekedését.

A diófélék allergenitása köztudott, ezért jelenlétüket az élelmiszereken kötelező feltűntetni. Továbbá keresztreakció alakulhat ki hüvelyesekkel.

A nyáron leszedett zöld dióból savanyúságot, befőttet, likőrt készítenek. A dió olaja aranysárga, jellegzetes aromájú, de gyorsan avasodó, érdemes hűtőben tárolni. Élelmiszeripari felhasználása széleskörű – cukrászati termékek, müzlik, magkeverékek, sajtok, pesztók alapanyaga valamint likőrt, pálinkát készítenek belőle. Alapanyaga lehet kozmetikumoknak, festékeknek.

A dió 100 grammjában 654 kcal, 18,6 g fehérje, 57 g zsír, 11,7 g szénhidrát, 2,8 g élelmi rost van. Kiemelkedő B vitamin és E vitamin tartalma, réz, foszfor, mangán, magnézium, vas és cinkforrás, fontos antioxidáns és omega-3 zsírsavforrás. Segíthet a zsírsavak normál arányú bevitelében, ugyanis átlagétkezésünk túl nagy arányban tartalmaz omega-6 zsírsavakat, az omega-3 bevitel rovására. Napi 42 g dió fogyasztása csökkentheti a szív és érrendszeri betegségek kockázatát.

Kavart diós

Hozzávalók egy közepes (24 cmx48cm) tepsihez:
  • 1 bögre (2 dl) liszt
  • 1 bögre cukor
  • 1 bögre tej
  • 1 bögre dió (mérés után daráljuk)
  • 1cs. sütőpor
  • 1 tojás
Elkészítés:
A sütőport összekeverjük a liszttel és a darált dióval. A tojást felverjük a cukorral, majd elkeverjük a tejjel. Végül a két részt jól összedolgozzuk robotgéppel. Sütőpapírral kibélelt tepsiben, barnulásig sütjük.
Adagonként:

Energia: 1650 kcal

Szénhidrát: 178 gramm

Körte

korte

Rózsafélék családjába tartozik. A legnépszerűbb mérsékeltövi gyümölcs volt, azonban a 19. században az alma átvette ezt a szerepet. A nemes körte őse a vackor. A korai fajták már júniusban teremnek, az őszi fajtát 3-5 hónapig lehet tárolni, míg a téli változat szezonja tavasszal is tart. Itthon kínai vagy Callery-körte bizonyos fajtáival találkozhatunk, valamint a körte díszfák tavasszal nyíló, hófehér virágaival találkozhatunk. Hazánkban az utóbbi évekig a Vilmos körte volt a legnépszerűbb, manapság kedveltebb a jobban tárolható Alexander (Bosc kobak körtefaj ). Nagy területen termelnek Packhams Triumph fajtát is. A belföldi fajok mellett főként olasz és chilei termelésűek találhatók meg. A körte termelésében leginkább az időzítés játszik fontos szerepet, fontos odafigyelni a szüret megfelelő idejére, mert ez nagyban befolyásolja az esetleges sikeres utóérést, a körte beltartalmi értékeit stb.

A körte 100 grammjának energiatartalma 52 kcal, 12 g szénhidrát és 6,2 g élelmi rost van benne. Vitaminok közül C-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6-,B7-, B9-, A- és E-vitamint, míg az ásványi anyagok közül foszfort, kalciumot, káliumot, magnéziumot, nátriumot, cinket tartalmaz nagyobb mennyiségben.

Fogyasztása keresztreakció következhet be a nyírfa és éger pollenjére.

Az érett, lédús körte alapanyaga lehet desszerteknek, cukrászsüteményeknek, sajtok, húsok jó kísérője, valamint konzervek, gyümölcslevek és szeszes ital is készülhet belőle (körte cider, Göcseji körtepálinka, körte Szép Heléna módra)

Bögrés körtés

Hozzávalók:
  • 8 evőkanál tönkölybúzaliszt
  • fél csomag sütőpor
  • 3 kiskanál kakaópor
  • ízlés szerint fahéj
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál baracklekvár
  • 4 evőkanál olaj
  • 6 evőkanál tej
  • 10-12 db édesítőtabletta
  • 1-1,5 db körte
Elkészítés:
Az adag két bögréhez vagy egy kisméretű tepsihez vagy kés kisebb szilikonformához elég. Mikróban is elkészíthető. A száraz összetevőket összeszitáljuk és jól elkeverjük. A tojást felverjük, hozzákeverjük az olajat, a meleg tejben feloldott édesítőszert, baracklekvárt. A tojásos masszához adagoljuk a lisztes keveréket, jól eldolgozzuk. A tésztát formába öntjük és a felszeletelt körtével megtűzdeljük, ill. belenyomkodjuk. Mikróban 3-4 perc alatt készül el. Sütőben 180 fokon 15 percig sütjük.
Adagonként:

Energia: 873 kcal

Szénhidrát: 112 gramm

+ egy recept, a Most érik.. 4. részében a sütőtökről olvashatnak majd

Sütőtökös kalács

Hozzávalók 4 személyre:
  • 8 teáskanál tönkölybúzaliszt
  • 4-5 kanál barnacukor
  • 30-40 dkg sütőtök
  • 3 db tojás
  • 4 evőkanál olaj
  • fahéj, citromhéj
  • fél csomag sütőpor
Elkészítés:
A hozzávalókból egyszerűen a kenyérsütő gépben is el tudjuk készíteni a kalácsot. Egyéb esetben a lisztet elkeverjük a sütőporral, fahéjjal. A sütőtököt szeletekre vágva, sütőben aranybarnára sütjük, majd héjáról lehúzva összekeverjük a cukorral és a tojássárgával. A tojásfehérjét külön felverjük. A sütőtökös masszához hozzákeverjük a lisztet, hozzáadagoljuk az olajat és végül a tojáshabot. A masszát kibélelt vagy margarinozott, lisztezett formába öntjük és 180 fokon barnulásig sütjük.
Adagonként:

Energia: 753 kcal

Szénhidrát: 114 gramm

Forrás: Új Diéta – 2014/4, Új Diéta – 2014/5, Új Diéta - 2017/4

Henn Dóra
dietetikus
Vanderlich Egészségcentrum